Az intézmény története

Az intézményt 1993. április 1-én adták át.

Létrehozását a beutaltak számának növekedése, a hosszú várakozási idő, a megye más intézeteinek túlzsúfoltsága és az aktív kórházi ágyak tehermentesítése indokolta. Ez egyben újabb munkahelyek teremtését jelentette a Kiskunhalason élők számára.

Az intézet a város peremén, a volt orosz laktanya épületéből került kialakításra. Két lépcsőben újították fel az ingatlanokat. Először 221 főnek, hat osztályra történt az elhelyezése, később 1998-ban 150 fő számára alkalmas második részleg megnyitását tette lehetővé a fenntartó. A lakószobák méretéből és helyzetéből adódóan 355 fő befogadására lett alkalmassá az épületegyüttes. A kiszolgáló helyiségekkel együtt - konyha, mosoda, kazánház, műhely – a teljes működés 1998 őszén indult el. Az egykor nővérszállóként használt épület ma a mentálhigiénés csoport munkáját szolgálja, benne tornaszobákkal, fejlesztő szobával, több mint ezer kötetes könyvtárteremmel. Kézműves – kreatív műhelyünk 2006 áprilisa óta működik, ahol szintén folyamatos a lakók foglalkoztatása. Jelenleg 9 osztályon folyik a lakók ellátása. Az osztályok létszáma változó, 33-45 fő. A lakók 2-6 ágyas szobákban kerültek elhelyezésre. Minden osztályon van TV szoba, nővérszoba és a személyi higiénia kielégítésére szolgáló helyiség. Az intézményben lehetőséget kínálunk a hitélet gyakorlására, de a kimenők alkalmával a lakók kedvük szerint járhatnak templomba. A párkapcsolatok kialakulását támogatva több ún. házaspári szoba van és az intézmény területén három „szívszobát” alakítottak ki, megteremtve a lehetőséget az intim együttlétekhez.  A közel négyhektáros területen folyamatos a parkosítás, területgondozás, melynek eredményeképp sokszínű és szemet – lelket gyönyörködtető kép tárul az itt lakók és az ide látogatók elé.

Az intézmény a Szervezeti és Működési Szabályzatban, és az Alapító Okiratban foglaltak, és a hatályos, működésre vonatkozó jogszabályok szerint végzi munkáját.

Intézményünk az ellátást igénybevevők részére a teljes körű ellátást biztosítja: az ápolást, gondozást nyújtó intézményben gondoskodnak az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerinti ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásról. Így a pszichiátriai és fogyatékossággal élők tartós bentlakásos ellátását biztosítjuk. Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében, illetve szociális foglalkoztatás fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében folyik.

A Kiskunhalasi intézményt Szalai László Festményei díszítik.

Weboldalunkon sütiket használunk

A bacsbarka.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.