Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

2022. november 21-én hatalmas örömben részesültek a Bács-Kiskun Megyei "Bárka" Integrált Szociális Intézmény kiskunhalasi székhelyén működő művészeti csoportok. 


Ezen a délelőttön ugyanis a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltségének köszönhetően az "Alapítvány Bács-Kiskun Megye Művészetéért v.a" megszűnésével visszamaradt vagyon felhasználása érdekében lefolytatott beszerzési eljárást követően 40 db nagy értékű technikai eszközzel gazdagodott az Otthonban működő HaBár Zenekar és a Szederinda Tánccsoport. Az ellátottakból álló zenekar számára többek között elektromos dobfelszerelés, basszusgitár, elektroakusztikus gitár, énekmikrofonok, erősítők érkeztek, amelyekkel még nagyobb öröm lesz a közös zenélés. Egyúttal elfoglalhatták első saját próbatermüket is, amiben zavartalanul folyhatnak a próbák heti több alkalommal. Már az átadás délutánján is igazi fergeteges örömzenélés kerekedett! A Szederinda tánccsoport ritmusbotokat, hangfalat, interaktív táblát, projektort, fényképezőgépet kapott a komplex fejlesztés elősegítése céljából. Hálásak vagyunk a lehetőségért, és igyekszünk az ellátottak és a közönség javára fordítani az értékes adományokat!

Hangszer_adomany_allo01.jpgHangszer adomány második képHangszer adomány harmadik képHangszer adomány negyedik képHangszer adomány ötödik kép

Weboldalunkon sütiket használunk

A bacsbarka.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.