ESEMÉNYNAPTÁR

September 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

szgyf_banner.jpg

Szolgáltató Központ: 6300 Kalocsa, Komló sor 9.

A munkánk célja elsősorban, hogy megadjuk a lehetőséget minden lakónk számára a képességükhöz mért legönállóbb életvitel kialakításához. Célunk a foglalkozások során a közös élmények nyújtása, egyéni – és együtt alkotás örömének megtapasztalása, sikerélmények megélése, melyek által önmagukat kipróbálhatják, tehetségüket kibontakoztathatják. Célunk, hogy lakóink idejüket tartalmas elfoglaltsággal töltsék, jól érezzék magukat, egymást elfogadják, megéljék a közös együttlét örömét. Egyik fontos célunk az is, hogy lakóinkat önállóságra neveljük, vagy annak irányába fordítsuk őket.

Különböző foglalkozásainkat hétfőtől – péntekig minden nap 9 órától – 11 óráig és minden délután 13 órától – 15 óráig tartjuk. Foglalkozásaink előre megtervezett egyéni – és csoportos foglalkozások, melyek órarendünk szerint minden nap más jellegűek.

 Tematikánk az adott lakó képességeihez, készségeihez, érdeklődési köréhez, aktuális pszichés – és egészségi állapotához az egyéni fejlesztési tervben meghatározott célokhoz, feladatokhoz igazodik.

 

Borostyán Otthon: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos utca 21.

A ház Kalocsa belvárosában a kórház épületével szemben található 10 fő ellátott részére.

5 kétágyas szoba és 3 fürdőszoba található benne, mindegyik akadálymentesített, egyet felszereltek a mozgáskorlátozottakat segítő kiegészítőkkel.

3 szoba a forgalmas utcára néz, a másik kettő a szép virágos kertre.

A házban a nagy nappali- ebédlő-konyha egy légtérben van, ahol a mindennapok zajlanak.

A melléképületben található a mosókonyha illetve van egy nagy hátsó raktárépület.

A lakóotthon kertje parkosított, bográcsozóval, valamint szalonnasütővel és egyéb kerti bútorokkal gazdagon felszerelt.

Az idén tavasszal elkészült a kerti pavilon, amely remek programokra kínál lehetőséget.

 

Jázmin Otthon: 6300 Kossuth Lajos utca 40.

A kétfős lakás nem messze található a 10 fős Otthontól.

Egy három lépcsőházas társasházban található.

A lakásban előszoba, egy akadálymentesített fürdőszoba, egy hálószoba, egy nappali és egy konyha található. A hálószoba erkélyes. A lakás két fő részére teljesen felszerelt, az önálló életvitelhez való gépekkel, eszközökkel.

Jelenleg két fő ellátott lakja.

 

Csillagfürt Lakócentrum: 6300 Kalocsa, Mócsy János utca 2/E

A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény egyik telephelye a Csillagfürt Lakócentrum, Kalocsa, Mócsy János utca 2/E, mely telephely az értelmi fogyatékkal élők részére támogatott lakhatási szolgáltatást biztosít az integrált intézmények egyikeként.

A támogatott lakhatás, mint új szociális szolgáltatási forma megfelelő feltételeket teremt ahhoz, hogy a fogyatékkal élő emberek nyitottabb, természetesebb, családiasabb életmódot alakítsanak ki önmaguk számára.

A támogatott lakhatás személyesebb bánásmódot és nagyobb autonómiát tesz lehetővé, az ellátott életkorának, egészségi állapotának és önellátási képességnek megfelelően biztosít lakhatási, illetve egyéb szociális szolgáltatásokat az ellátott önálló döntése, szükséglete, képességei, készségei maximális figyelembevételével

Fenntartó és felügyeleti szerv: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

A Csillagfürt Lakócentrum 24 fő elhelyezésére alkalmas épület. E telephelyen kapott helyet az adminisztráció: telephely vezető, szociális nővér, pénztár, kezelős.

Az épület megközelítése személygépkocsival az 51-es útról Budapest felől a centrum felé haladva néhány száz méternyire található, busszal pedig a kórházi megállótól max. 10 percnyi gyaloglással elérhető.

A Lakócentrumba súlyosabb állapotú lakóink kerültek elhelyezésre. Kényelmes, tágas, 2 ágyas fürdőszobás szobákban laknak.

A TL-ben a lakhatással kapcsolatos rendelkezések és az Együttélési Szabályzat tartalmazza a lakók elhelyezésével kapcsolatos teendőket, különböző pontokban meghatározza a lehetőségeit és szabályait annak érdekében, hogy minden lakó megfelelő ellátásban részesüljön, biztosítva legyen mindenki számára az egyéni szükséglet szerinti maximális ellátás.

 

Flamingó Otthon: 6300 Kalocsa, Petőfi Sándor utca 46.

 

Sárga Rózsa Otthon: 6300 Kalocsa, Sörös Imre utca 66.

A Flamingó házban 8 fő kliens, míg a Sárga rózsa házban 4 kliens éli mindennapjait támogatott lakhatás keretei közt. Minden ház életét 5 támogató segítő és 1 esetfelelős segíti. A kliensek támogató kísérők segítségével végzik mindennapi háztartási tevékenységüket, és csoportgazdálkodás keretei közt segítőikkel önellátást gyakorolva gondoskodnak magukról. Városi rendezvényeken való részvétellel bekapcsolódunk a város életébe, illetve az arra alkalmasak munkát is vállalnak. Fejlesztésükről a Szolgáltató Központban szakmunkatársak gondoskodnak.

 

Levendula Otthon: 6300 Kalocsa, Martinovics Ignác utca 3.

A Levendula Otthon 12 fő ellátott lakhatását biztosítja.

4 kétágyas és 4 egyágyas fürdőszobás szoba, egy konyha és nappali, mosókonyha és két raktár található benne, ahol az élelmiszert, vegyi árut tartjuk. A házhoz tartozik egy nagy udvar, amit változatos növényekkel van beültetve illetve gyümölcsfákkal. Természetesen van lehetőség a nyári időszakban grillsütésre, szalonnasütésre. Konyhakertet is alakítottunk ki.